Segédanyagok

Galéria 2025/2026

2026.03.20. Víz világnapja tankerületi verseny

XXVI. Víz világnapja tankerületi verseny

Intézményünk számára minden alkalommal kiemelt jelentőséggel bír a Víz Világnapja alkalmából megrendezett tankerületi verseny sikeres lebonyolítása. A résztvevő tanulók visszajelzései alapján a feladatok élményszerűek és motiválóak voltak, a közös munka pedig jelentős mértékben hozzájárult a tanulási élmény erősítéséhez.

A tehetség felismerése és kibontakoztatása a lehetőségek széles körének biztosításával valósítható meg. A tanulmányi versenyeket szakmai és pedagógiai szempontból egyaránt indokoltnak tartjuk, mivel a tehetséggondozás hatékony eszközei, jelentős motivációs erőt képviselnek, és elősegítik a tanulói teljesítmény növelését. Az iskola nevelő-oktató tevékenységét folyamatosan a kor kihívásaihoz igazodva szükséges megszervezni.

A Szegedi Gregor József Általános Iskola 26. alkalommal rendezte meg a Víz Világnapjához kapcsolódó tanulmányi versenyt Szegeden, a Szegedi Vízmű ZRT. támogatásával. A megmérettetésen a városból és a környező településekről összesen 6 általános iskola 24 tanulója vett részt, háromfős csapatokban. Az intézmények a nevezés során szabadon alakíthatták ki az 5–8. évfolyamos tanulókból álló csapatok összetételét.

Szakmai meggyőződésünk, hogy a környezettudatos szemlélet kialakítása leghatékonyabban tapasztalati tanulás, tematikus programok és irányított kutatómunka révén valósítható meg. Ennek megfelelően a tankerületi verseny tematikáját és feladatrendszerét a „víz” témakör komplex, projektszintű feldolgozására alapoztuk.

A program egy olyan komplex tanulási egységet valósít meg, amely az 5–8. évfolyam tantárgyi tartalmaira (ének-zene, földrajz, történelem, testnevelés, magyar nyelv és irodalom, kémia, matematika, művészettörténet, angol nyelv) épül. A tehetséggondozás ebben a formában a tantárgyi koncentrációra alapozva támogatja az ismeretek rendszerszintű, tematikus feldolgozását.

Általános célok:
A tanulók érdeklődéséhez és tudásszintjéhez igazodó komplex témafeldolgozás megvalósítása, amely elősegíti az életszerű, gyakorlatorientált, valósághoz kötődő tanulási folyamatokat.

Konkrét célok:
A tantárgyi integráció erősítése. Az egyéni és kooperatív tanulási formák alkalmazása. A partneri együttműködések fejlesztése. Az önálló döntéshozatal, a felelősségvállalás és az önértékelés kompetenciáinak fejlesztése.

Feladatok, és a tantárgyi kapcsolódás:
    1. Előzetes feladat: csapatlogó tervezése A/4 méretben (vizuális kultúra)
    2. Beköszöntő (csapatnév, indoklással)
    3. Víz a művészetekben (vizuális kultúra)
    4. Sport és Olimpia kvíz (testnevelés)
    5. Vizes szólások (irodalom)
    6. Vízi csaták (történelem)
    7. Vizes dalok (ének-zene)
    8. Víz és matematika (matematika)
    9. Word Search (angol)
  10. Magyarország vizei (földrajz)
  11. Vizes kísérlet (kémia)

A tartalék, 12. feladatra („Szétlövő”) nem volt szükség, mert a 11. feladat végére egyértelmű eredmény alakult ki. Az eredményhirdetésre rögtön a zsűri összesítő munkája után került sor. Nagyon finom pogácsával és ásványvízzel vártuk vendégeinket az izgalmakkal teli verseny után. Eredményesen zártuk a versenyt, elégedetten távoztak a versenyzők.

A Víz Világnapja verseny helyezettjei:

I. helyezett: Szegedi Petőfi Általános Iskola. Kalmár Ádám, Boldvai Barnabás, Molnár Mira
Felkészítő tanár: Kovács-Kincses Emilia, Bohusné Megyesi Vera

II. helyezett: Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola. Boldizsár Petrik, Pálinkó Gyula, Vancsó Levente
Felkészítő tanár: Tősér Zita

III. helyezett: Rókusi Általános Iskola. Koczor Katalin, Orosz Emese, Rédei Viola
Felkészítő tanár: Nagyné Tóth Andrea

Kattintson a képre a galéria megnyitásához!

2026.03.20. Víz világnapja

Iskolánkban a víz világnapja alkalmából egy különleges vendéget köszönthettünk: Guiot Jean-Michel Simont, aki 2025-ben vadvízi szlalom kajak szakágban képviselte országunkat az EYOF-on. Az EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) az európai kontinens egyik legrangosabb multisport-eseménye, ahol a jövő olimpikonjai mérik össze tudásukat.

Az előadáson a 6. osztályos tanulók vehettek részt, akik feszült figyelemmel kísérték az ifjú sportoló szavait. Simon látványos képanyaggal és videókkal szemléltette a vadvízi pályák izgalmas világát. Megismerhettük a mesterséges szlalom pályák kialakításának folyamatát és a zsilipek precíz működését, amelyek a víz áramlását szabályozzák.

A bemutató során a gyerekek bepillantást nyertek a víz természetének rejtelmeibe és a sportág legfontosabb szabályaiba is. Simon különleges filmeket hozott a prágai edzőtáborban végzett gyakorlatairól, ami kézzelfoghatóvá tette a felkészülés nehézségeit és szépségeit.

A diákok érdeklődve kérdezték a versenyzőt, aki készségesen mesélt a következő évre kitűzött terveiről és céljairól. Az esemény nemcsak a sportágat hozta közelebb a tanulókhoz, hanem ráirányította a figyelmet a víz erejére és tiszteletére is. Igazán inspiráló élmény volt látni egy kortárs példaképet, aki alázattal beszél hivatásáról.

A 3.b osztály a Víz világnapja alkalmából látogatást tett a Vízügyi Történeti Emlékhelyen.

Kattintson a képre a galéria megnyitásához!

2026.03.19. Operastúdió 2. látogatása

HAYDN: A PATIKUS

Szereposztás: Borbély Jácint – Sempronio, Tóth Jonathán – Mengone, Bagdi Zoltán – Volpino, Bertalan Nikoletta – Grilletta.

Ismertető: Joseph Haydn A patikus című vidám kisoperája egy tréfás szerelmi történetet mesél el. A történet középpontjában egy patikus áll, aki szeretne megnősülni, és kinéz magának egy fiatal lányt. A lány azonban titokban már szerelmes valaki másba, ami sok bonyodalmat okoz. A szereplők ravasz terveket szőnek, és különféle mulatságos helyzetekbe keverednek.

Zongorán közreműködött: Varga Viktor, Rendezte: Bonecz Veronika

Kattintson a képre a galéria megnyitásához!

2026.02.17. Kiszebáb

Kiszebáb égetés a Szegedi Gregor József Általános Iskolában

Idén ötödik alkalommal rendezte meg iskolánk az immár hagyományosnak mondható kiszebáb égetést. A tavaszváró esemény során a kiszebábu, az iskola udvarán kapott helyet. A kisze nyakába nyakláncként felfűztük a gyerekek által írt vagy rajzolt félelmeket. A program során a hangosbemondóban zene szólt, miközben a gyerekek vidáman körbetáncolták az égő bábut, szimbolizálva ezzel a tél elűzését és a tavasz köszöntését. A rendezvény célja, hogy a diákok megismerkedjenek a népi hagyományokkal, miközben közösségi élményben is részesülnek. A kiszebáb égetés minden évben nagy népszerűségnek örvend, és a gyerekek már alig várták, hogy ismét részt vehessenek benne.

Szegedi Tankerületi Központ honlapján is megjelentünk!

Kattintson a képre a galéria megnyitásához!