Virtuális osztályterem, segédanyagok

2016.11.11. Könyvtári éjszaka

I. Könyvtári éjszaka

November 11-én rendkívül érdekes program színhelye volt iskolánk, egész éjszakás programra kapott meghívót 20 diákunk. A programot az iskola felfedezésével kezdtük. Blanka néni kalauzolásával megnézhették diákjaink az igazgatói irodát, a tanárit. Azt est fő programja a 3 részből álló vetélkedő volt. Elsőként egy totót oldottak meg a csapatok Rafal Kosik: Félix, Net, Nika és a láthatatlan emberek bandája című könyv alapján, majd a Maradj talpon! vetélkedő mintájára Maradj ébren! címmel mérték össze a csapatok tudásukat. A legnagyobb izgalmakat a 3. rész hozta. Itt az ügyesség számított leginkább. Harry Potter és a tűz serlege című könyv alapján 4 erőpróbán kellett végigmenni a csapatoknak. Volt benne repülés, vízből mentés, elveszett tárgyak keresése és harc a Nagy Úrral. (Esetünkben Nagy Úrnőkkel, Rita nénivel és Vera nénivel.) „A legszebb alvós állatka” címet is kiosztottuk. A nyertest titkos szavazással választottuk meg. (A fotókból kiderül, ki lett a nyertes.) Az éjféli társasjátékklub hajnalba nyúlt, de a legéberebbek nem adták fel, végig kitartottak. A kevés alvást sok vidámsággal ellensúlyoztuk.

Jövőre új résztvevőkkel ismét belevágunk ebbe az izgalmas kalandba! Legyél Te is társunk!

Kattintson a képre a galéria megnyitásához!