III. Könyvtári éjszaka
November 16-án este, mikor iskolánkban kiürültek a termek, szokatlan izgalom töltötte meg a folyosókat, hiszen megérkeztek a III. Könyvtári éjszaka bátor résztvevői.
A program a diákok előtt titkos helyek bejárásával kezdődött, melyben Blanka néni volt a csapat kalauza.
2018-ban az Időfutár rádiójáték alapján íródott Tasnádi István; Jeli Viktória; Gimesi Dóra: Időfutár 1. – A körző titka című könyv adta az inspirációt. A csapatok nevet választottak és elkészítették az időgép részét képező közös sakkbábujukat, amely szimbolizálta a csapat egységét és jellegzetességeit. Hogy ki mennyire ismerte meg a közös olvasmányt, a redmenta segítségével mértük fel, amelyben minden csapat bebizonyíthatta a történet ismeretén túl a digitális talpraesettségét is. A vetélkedő játékos totóval folytatódott, ahol a tudáson túl a szerencsének is terepet hagytunk. Az első feladatok sikeres teljesítésével az időgép Alcatrazba utaztatta a csapatot, ahonnan csak közös erővel tudtak kiszabadulni, hogy aztán összegyűjtsék az időgép szétszóródott darabjait. A kincskeresés után arra kértük a résztvevőket, hogy készítsenek egy alkotást a megtalált tárgyakból. Nagyon ötletes és változatos művek születtek, amelyben helyt kapott a sakkbábu, a plüssállat, a szalvéta, a konzervdoboz, a régi rádió és még pár furcsaság. A közös alkotás után tovább bővítettük ismereteinket a szabadkőművesek és a Varázsfuvola témakörében, amely ismeretek használatával sikeresen teljesítették a kahoot felületén feladott kérdéseket.
Az éjszaka ezzel még nem ért véget, hiszen ekkor indult a társasjátékklub, ahol kipróbálhattuk az Időfutár társasjátékot és számos szuper játékot. Valamint „a legszebb bögre” címét titkos szavazással nyerhette el, aki a legfrappánsabban képviselte bögréjét. A jó hangulat a legjobb ébresztő, így hajnalig folyt a játék.
Szombaton közös reggelivel és értékeléssel zártuk az éjszakát. Jövőre új csapattal, új kalandok felé vesszük az irányt! Tarts velünk!
Kattintson a képre a galéria megnyitásához!