Virtuális osztályterem, segédanyagok

2025.01.26-02.01. Sítábor – 2025

2025-ben harmadjára indult útra a Szegedi Gregor József Általános Iskola csapata, hogy meghódítsa a sípályát. Ismét pályaszállásra érkeztünk a Felsősajó melletti Július síközpontba. Csapatunk kezdőkkel, középhaladókkal és haladókkal kezdte a hetet. Csapatok különböző nevekkel indultak a síiskolának. A legügyesebb fiúk lovagok, a lányok hercegnők, a középhaladók táltosok , a kezdők kilométergyűjtők néven dolgoztak együtt. Igyekeztek szinteket lépni, a negyedik nap már mindenki a legnagyobb felvonós pályán gyakorolhatott.

Pénteken egy versenypályán mérhettük össze tudásukat, amelynek időeredményei alapján díjakat is kaptak a résztvevők.

A hat óra síelés mellett esténként nyújtás, vicces vetélkedők és elméleti ismeretek tarkították a napokat. Nem maradhatott el most sem a sok nevetés, társasjátékozás, városnézés és a kellemes fáradtság után a gyors elalvás. Bátran mondhatjuk, hogy táborozóink feledhetetlen élményekkel gazdagodott. Öröm volt látni a sok boldog gyermeket, akik már a jövő évi táborunkat várják. Reméljük jövőre újra találkozhatunk!

Következzen egy írás Nepp Violettától:
„Eljöttünk a sítáborba vasárnap. Felgyalogoltunk egy mélységesen magas hegyre. Az út olyan hosszú volt, mint egy sárkány combcsontja. Első nap reggel megismerkedtünk a pályával. Valaki először találkozott vele, de sokan csak felelevenítették az emlékeket. A második napon a hercegnők már a nagy hegyen pukedliztek. Harmadik napon a hercegnőknek tovább tartott a szépítő alvás, mivel már rémísztően elfáradtak. A negyedik napon a büfében is teletömték a bendőjüket. Eközben minden nap fél órákat készülődtek és síbakancsban tipegtek. Hazatérés után már bálba mennek!”

A Szegedi Tankerületi Központ honlapján is megjelentünk:  itt olvasható

Kattintson a képre a galéria megnyitásához!

 

Jelentkezési lap letöltése itt