Tisztelt Vendégeink, Kedves Ünneplők!

    Magyarországon a szervezett iskoláztatás több mint ezer évre tekint vissza. Ez a magyar oktatás 1018. tanévének, s ezen belül iskolánk 50. tanévének utolsó pár napja. Az oktatás, nevelés, iskoláztatás a történelem viharaiban csiszolódott, változott, alakult. A ma iskolái is óriási változásokat élnek meg, részesei vagyunk egy nagyszabású, oktatástörténeti változásnak. Ami nem változik az a két állandó szereplő: tanító és tanított.

    Egy iskola történetét 50 év távolából már kutatni kell, hiszen az akkori felső tagozatos kamaszok mára többnyire nagyszülők. 1963-ban felépült egy csillogó, 16 tantermes épület a semmibe, valahol Újszeged peremén, mert az akkori építők, várostervezők hittek abban, hogy mindig lesz benne gyermek, mindig lesz benne feladat, fejlődik, kiépül a városrész, s kell oda egy fáklya, kell a tudás háza.

    Egy iskola együtt él a magyar történelemmel, együtt élvezi és szenvedi annak fordulatait, aktuális elvárásait. Az iskolákban volt hatása a Ratkó-korszaknak és az 1973-ban bekövetkezett „bébi-boom”-nak. Ezek hatására annyi gyerek járt ide, hogy két műszakban volt tanítás. Aztán volt hatása az 1978-ban bevezetett tantervnek, ami kifejezetten új, nyitottabb oktatási rendszert hozott az addigi szovjet típusú, nagyon erős állami akarattal irányító előzőhöz képest, bár továbbra is szigorú központi előírások szabályozták az iskolák működését. És volt hatása az 1989-es rendszerváltásnak is, hiszen állami általános iskolából önkormányzati iskola lettünk, s akkor már – a mindennapi tanítás mellett – a pedagógusok évek óta gőzerővel dolgoztak a nemzeti alaptantervnek nevezett új tartalmi modellen, amit 1995-ben be is vezettek. A NAT azóta folyamatosan változik, amihez az iskolának is természetesen alkalmazkodnia kell. A legutolsó gyökeres változás most ismét újat hozott a közoktatási-köznevelési rendszerbe, és lettünk állami fenntartású, önkormányzati működtetésű általános iskola, ahol elsősorban a nevelés kap erős hangsúlyt.

50 év alatt rendszerek, törvények, rendeletek jöttek, mentek.  A Csikós iskola ebben a jelentős változás-sorozatban azért maradhatott meg annak, amiért szeretjük, és amiért 50 éve népszerű, mert fő feladatát soha nem tévesztette szem elől: gyermeket nevelni, hitet és tudást adni, képességeket és készségeket fejleszteni azoknak, akik az országunk jövőjét jelentik. Ez a feladattudat volt az oka annak, hogy rengeteg sikeres és kiváló tehetséget indított útjára a „Csikós”!

Külön köszönet azoknak a pedagógusoknak, igaz embereknek, akik áldozatos munkájukkal beírták nevüket 50 év tanulóinak lelkébe. Hála azoknak, akik megtanították és megtanítják az ifjakat mindarra, amire a gyermekeknek nem gyermekként, hanem majd felnőttként lesz óriási szükségük. Hála azoknak, akik a saját családi életüket is háttérbe szorítva vezették és vezetik a gyermekeket a jövő felé, akik alázattal szolgálták és szolgálják ezt a nagyszerű iskolai közösséget.

A működtető Szeged városnak és a körzet képviselő asszonyának hála, a főépület megújult, új burkolatot kapott színes homlokzattal, új ajtókkal, üvegfelületekkel. Bár a tornaterem problémáját még gurítjuk magunk előtt, a főépületbe nagyon jó bejönni, büszkék vagyunk rá. Az NGSZ gondot fordított arra, hogy páratlanul jó adottságú udvarunk ápolt és gyermekbarát maradjon, s a felszerelt kamerákkal a biztonsága is erősödjék. Az iskola megújul azért is, mert részben új szabályozók, részben más elvárások szerint működik: újabb 50 évet kezd. Ami nem változik: az a szellemisége, a családias, gondoskodó szeretet, a jövőbe vetett hit, melynek eszköze a gyermekek képességeinek, tudásának, látókörének szélesítése. Nekünk mindig méltónak kell lennünk névadónk, Gregor József szellemiségéhez, aki a világnak nemcsak klasszis művészetét adta, hanem nagyszerű emberségét is.

Június 01-én Pedagógusnap volt. Meghívott vendégeink és munkatársaim zöme pedagógus. Őket is pedagógusok tanították, s az ő pedagógusaikat is pedagógusok tanították, s folytatható a sor visszafelé. Ez maga a folytonosság, az emberiség megszerzett kulturális eszköztárának továbbadása, a jövő építése, hogy képes legyen fennmaradni és egyre tovább fejlődni maga az ember. Felelősségünk van a tartalmak kialakításában, átadásában, a megszerzett tudás jó célokra történő hasznosításában. Egy facebook bejegyzéssel nagyon egyetértve idézem:„Nem az a dolgunk, hogy megtanítsuk gyermekeinket szembenézni egy kegyetlen és szívtelen világgal. Az a dolgunk, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akik kevésbé kegyetlenné és szívtelenné változtatják a világot.”

Mondjunk köszönetet mindazon pedagógusoknak, akik követhető, s követendő mintát adtak. A minta, ami szakmai alázatból, a nehezebben teljesítőkhöz való feltétel nélküli odafordulásból, a csillogó tehetségeket inspiráló biztatásból, a gyermekek szülei felé értő meghallgatásból, és … a folytonosan újjászületni képes Phonix madár képességéből áll. Németh László mondta (idézem), hogy: „Csak tíz évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni, milyen volt az iskola – és benne a tanár. A tanár nem is tudja – fogalma sincs arról-, hogy mikor hat igazán növendékére, egy gesztussal, egy szóval, egy odavetett tréfás félmondattal.”Az a valódi érték, amit egy gesztussal, egy szóval, vagy odavetett tréfás félmondattal csak azok a tanárok tudnak átadni, akik nemcsak mesterei a saját szakterületüknek, de abban is érdekeltek, hogy növendékeik szabad, gondolkodó lénnyé váljanak.

Az iskolai élet legfontosabb kérdése: honnan, hová?

A honnan adott, az a mögöttünk lévő múlt, aminek szókincséből kikoptak kifejezések, mint kisdobos, úttörő, raj, őrs, csapatzászló, iskolai takarékbélyeg, Pajtás Újság. A jelen  szókincsébe beépült az audió, anim-giff, app, android, webes felület, link, site, excel, sms, chat. Ma már nem röplapokat terjesztenek, hanem szórólapokon tájékoztatnak. Nem levelet írunk, hanem e-mailt. A pedagógus társadalomnak pedig új kihívásokkal kell szembenéznie nap mint nap. Másra van szüksége a mai gyerekeknek, akik okos telefonnal a kezükben születnek, s a facebook képezi a közösségi terüket. Ők már olyan munkakörben fognak dolgozni, amik még nem is léteznek. A 21. századi pedagógiának ezért a tudásépítésre kell koncentrálnia. Amikor nem készen kapja a gyerek a tudást, hanem az információkból neki magának kell létrehoznia, felépítenie valami újat. Az új pedagógiai kihívás az, hogy egyre kevésbé a tanítás, és egyre inkább a tanulás felől kell megközelítenünk a szakmát. S ami ehhez nélkülözhetetlen, az a jövőt építő pedagógus és a jövőbe vetett pedagógiai hit.

Tisztelt Vendégeink!

    Azért jöttünk ma össze, hogy kerek évfordulót, 50. születésnapot ünnepeljünk. Újszegeden egy mini nevelési-oktatási centrum alakult ki itt a Víztorony közelében a semmiből. Innen sétálva elérhető katolikus templomunk és református gyülekezetünk, kertszomszédunk egy óvoda, szemben a Pro Musica Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Szoros szakmai és emberi együttműködésünknek köszönhető, hogy az újszegedi szülők megbíznak bennünk, a gyerekek szeretnek idejárni. Ünnepünkön felcsendülő műsorszámok is ennek az együttműködésnek köszönhetőek.  Az alapgondolat marad: honnan, hova.  Hogy mi van közte, azt csak mi, pedagógusok és szülők tudjuk igazán felbecsülni, értékelni.